Találkozási pont a modern kori keresztény mártírok emlékének ápolására
A 20-21. század során szerte a világban keresztények százai adták életüket hitükért: egyháziak, akik védték a rájuk bízott nyájat, laikusok, akik megőrizték emberségüket és ezzel vállalták a meghurcoltatást. Életük a keresztény hit tisztességének példája, azt az erkölcsi feddhetetlenséget mutatják meg számunkra, amellyel képesek voltak az életveszélyes hatalom agressziójával szemben is megmaradni Krisztusban.
A Budakeszi Evangélikus Templomért Alapítvány többek között azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a felszentelésre került, Benczúr László Ybl- és Prima Primissima díjas építész által tervezett budakeszi evangélikus templom felépítését, valamint annak fenntartását, karbantartását.
Az épület pillérei az öt világrész és kiemelten a Kárpát-medence 20-21. századi mártírhalált halt keresztényeinek állítanak emléket.
Jelen projekt keretén belül lehetőséget kívánunk teremteni a Kárpát-medencében élők számára e mártírok történetének megismerésére és ez által a Kárpát-medence és a világ keresztényeinek a találkozásra, hitük elmélyítésére és az összetartozásuk erősítésére. Az idelátogatók ismertető lapokat vihetnek magukkal, valamint lehetőségük van a Dr. Lackner Pál ny. evangélikus püspök által készített több, mint 100 oldalas könyv megvásárlására is, mely az egyes áldozatok történeteit mutatja be fényképekkel, történeti hitelességű adatokkal.
A kiadványról bővebb információk itt olvashatók.
Szeretettel várjuk érdeklődő csoportok jelentkezését, akik szeretnék megtekinteni a templomot és emlékhelyet.
Érdeklődni és időpontot foglalni az admin@evangelikustemplom.hu e-mail címen, vagy a 06 20 9520 640-es telefonszámon lehet.
A találkozási pont megvalósulását támogatta: