Életünk során sokszor kerülünk határhelyzetbe. Néha térben: átestünk az előírt útlevél ellenőrzésen, már nem vagyunk külföldön, de még nem is vagyunk itthon (vagy fordítva). Máskor jogilag: egy munkakört lezártunk, de még nem indul az új. A mai nap felállítottuk a karácsonyfát a templomban. Felkerültek rá fények mellé a díszek is, amik az oltárterítő anyagából készültek, lilák és fehérek egyaránt. Ez jelzi a hangulatot is: a még és a már jellegét ennek az időszaknak. Most azonban nem senki földjén vagyunk, hanem itt is, meg ott is.

Még hivatalosan Ádvent van – néha még Ádvent negyedik vasárnapja és Szentesete is egy napra esik. A munkahelyi, iskolai karácsonyi bulik lecsengtek. Van olyan dunántúli, német eredetű gyülekezetünk, ahol Szentesete még lila az oltárterítő színe, nyomokban emlékeztetve az ősi rendre, hogy a karácsonyi főistentisztelet éjszaka van, addig Ádvent. (Néha eltűnődöm, hogy miért december 24. 24.00 órai kezdés szerepel gyülekezetek honlapjain, amikor hivatalosan ez a forma valami végét jelenti, a kezdet az december 25. 00.00 lenne.)

Ma még a megszokott tapasztalatok miatt tavaly tett fogadalmak ellenére sok helyen magas fordulatszámú a pörgés, az előkészületek lekötik az erőt és a figyelmet. Holnap azonban koncentrálni kell egymásra, és az érkezőre. A fa csúcsán ott a csillag, a falon a kereszt. Jézus emberi életének 2 hangsúlyos végpontja áll előttünk. A kettő együtt ad igazi értelmezési ívet. A betlehemi jászolban egy újszülött fekszik. Védtelen, ártatlan gyermek. A kereszten függő is védtelen, ártatlan, mindezek ellenére azonban a világ ura. Ádvent a jászolban fekvővel való találkozás mellett egy másikról is szól: a bírói székben ülő előtti megjelenésről. Az ív a szeretetre méltó gyermektől az ember bűnét magára vállaló Istenig feszül, aki belép a történelembe, az életünkbe. Ne csak holnap várjuk Őt nyitott lélekkel!

Áldott Ünneplést!

Dr. Lackner Pál

Fotó: Virágh Szabolcs