Fassang László jótékonysági orgonaestje

Zene és szó párbeszéde   Különleges élményben volt részük mindazoknak, akik részt vettek 2019. május 19-én a Deák téri evangélikus templomban Fassang László Liszt díjas művész, érdemes művész jótékonysági orgonaestjén, mellyel a tervezett budakeszi evangélikus templom építését támogatja. Az...

Gyülekezeti hétvége Balatonszárszón

Immár több éves hagyománya van közösségünk életében a Balatonszárszón eltöltött, testi-lelki felüdülést nyújtó tavaszi gyülekezeti hétvégének. Ebben az évben a témánk is kifejezetten erre irányult. „A mozgás lelkisége” címmel Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület nyugalmazott püspöke fordította a...

Tervezői gondolatok

TERVEZŐI GONDOLATOK A BUDAKESZI EVANGÉLIKUS TEMPLOMRÓL   Ahogy idősödöm, egyre nagyobb a bizonyosság bennem, hogy a keresztény gyülekezet valóságosan Krisztus teste, hiszen Krisztus élteti és Krisztusban él. Így van ez a Budakeszin élő evangélikus testvéreink közösségével is. Ígérete szerint...

Adventi estet tartottunk

A Budakeszi Evangélikus Egyházközség idei adventi estjén Fráter Erzsébet előadását hallgathattuk meg, melynek címe: A Bibila növényei   A gyülekezeti terem megtelt az érdeklődőkkel, akik egy rendkívül értékes és tartalmas, képekkel illusztrált előadást hallhattak. A vendégeket Lacknerné Puskás Sára...

Adventi estre hív az evangélikus gyülekezet

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt az evangélikus gyülekezeti teremben (Budakeszi, Fő u. 155.) 2018. december 15-én 18.00-kor tartandó ADVENTI ESTRE melynek vendége FRÁTER ERZSÉBET az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának botanikusa Növények a Bibliában címmel tart vetített képes előadást  A rendezvény a...